Aeromap V2

Magyarország talán legjobban sikerült útvonal tervezéssel egybe kötött közúti navigációs programját találhatjuk ebben a dobozban.

A szoftver tartalmaz egy folyamatosan bõvûlõ, visszajelzések alapján is korrigált Magyaország térképet, külön a városok utcaszintû térképét.

A szoftver képes a PDA-hoz csatlakoztatott GPS vevõ által sugárzott NMEA mondatok feldolgozására, az aktuális pozició kijelzésére, és kívánság szerint útvonalat tervez két kiválasztott pont között, de képes az utazót végig kisérni egy útpontokkal definiált útvonalon.

Néhány izgalmas funkció részletezése a gyártó prospektusából.

Automatikus útvonaltervezés

Az AeroMap V2 talán legkomolyabb újdonsága az, hogy képes két útvonalpont között útvonaltervet készíteni. Az útvonalkészítés egy nagyon összetett, ugyanakkor roppant érdekes algoritmus alapján történik, amely minden esetben egy jól teljesíthető utat eredményez. Különös figyelmet fordítottunk a bonyolult forgalmi csomópontok kidolgozására, így az AeroMap útvonalterveire kényes szituációkban is rábízhatjuk magunkat. Legnagyobb meglepetésünkre időnként még a saját magunk által használt „bejáratott” útvonalainkat is célszerűbbnek láttuk az AM javaslata alapján módosítani. Egy gépi rendszer természetesen nem pótolhatja a napi közlekedésben szerzett gyakorlatunkat, mégis képes arra, hogy egyes szituációkban kényelmesebbé tegye a közlekedést. Az útvonaltervező rendszer és a hozzá tartozó kiegészítő szolgáltatások azt is lehetővé teszik, hogy ne egy statikus útvonaltervre kelljen hagyatkoznunk. Ha utunk során elvétünk egy fordulót vagy egyszerűen más irányba szeretnénk menni, az AeroMap azonnal újratervezi az útvonalunkat.

Az AeroMap hagyományaihoz híven igyekeztünk a maximumot kihozni az útvonaltervezésben rejlő lehetőségekből. Ennek egyik mérföldköve az, hogy a tervezés minél gyorsabb legyen. Jelenleg 0.1 és 0.5 mp közötti idő alatt tudunk elkészíteni egy útvonaltervet, amely 15-20-szor gyorsabb mint bármi ami jelenleg a PDA-s világban megtalálható. Jelenlegi kísérleteink azt mutatják, hogy ez a sebesség még további 10-20 szorosára növelhető.

Amit nem tudunk: Egyelőre nem tudunk két külön térképen ábrázolt település között útvonalat ajánlani (háztól-házig), ezért elnézésüket kérjük. Vannak természetesen egyéb lehetőségek is, amelyek ezt a kényelmetlenséget megkerülve adnak megoldást a problémára. Ha például két város között közlekedünk, akkor az útvonalterv valószínűleg Magyarország szinten készül el. Ugyanakkor, amikor beérünk a célvárosba, az útvonaltervező azonnal frissíti az útvonaltervet, immár a sokkal részletesebb várostérkép alapján, így a célvárosban valójában a pontos érkezési helyünkre vezet bennünket.  

Automatikus térképbetöltés

A térképek kezelését úgy tesszük még kényelmesebbé, hogy a felhasználót mentesítjük az egyes egyedi térképek „betöltésének” terhe alól. Ez a betöltés egyébként is meglehetősen technikai szemléletű dolog, amely ráadásul tejesen szükségtelen is, hiszen ha egy térképet nézegetünk, akkor elsősorban arra vagyunk kíváncsiak, hogy mekkora részletességig „nézhetünk bele”. Hagyományosan a különböző térképek külön helyen tárolódnak (csakúgy, mint az autó kesztyűtartójában az autós térképek). Ezeket a térképeket előbb meg kell keresni és szét kell hajtogatni használat előtt. Ez a filozófia a térkép betöltés során is megmarad, kivéve, hogy ezt a feladatot az AeroMap képes elvégezni helyettünk. Ha például Magyarország egy szegletéről létezik részletes térkép, akkor az a térkép automatikusan megjelenik amikor arra szükség van.  

Multi-Layer, több térkép egyidejű megjelenítése

Szintén a felhasználói élményt erősítendő, bevezettük a térképek párhuzamos megjelenítésének lehetőségét. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a kevésbé részletes Magyarország térkép és például egy részletes megyeszékhely térkép egyszerre jelenik meg, azt a hatást keltve mintha maga az alaptérkép lenne nagyon részletes. Lényegében nincs átmenet az egyes térképek között. Az automatikus térképbetöltés és a Multi-Layer használata együttesen azt az érzést kelti a felhasználóban, mintha egy nagy egységes térképrendszert használna.  

Fejlett keresési rendszer

Egy számítógépes rendszer legkomolyabb mércéje, hogy milyen gyorsan tudjuk elérni a benne tárolt információkat. Az AeroMap számtalan térképi adatot rögzít: Települések, földrajzi helyek, vízrajz, hidak, utcát, terek, éttermek, benzinkutak hogy csak egy részüket említsük. Ezek az „objektumok” a térképen meglehetősen elszórtan helyezkednek el, így nagyon fontos, hogy azok között rendet tarthassunk. A kereső rendszer segítségével az érdekes információkat pillanatok alatt megtalálhatjuk. Végezhetünk keresést név, típus, területi hovatartozás és egyéb szűkítő feltételek szerint. A Multi-layer segítségével pedig arra is mód nyílik, hogy például Budapest utca szintű térképén és Magyarország autós térképén egyszerre végezzünk keresét. Hogy miért jó ez? Például nem kell „térképet váltani” ha Budapesten állva azt szeretnénk megtudni, hogy merrefelé található Tarpa, vagy hogy Egerben hol van a Dobó István tér...  

Bővített térkép betöltő dialógus

nagy mennyiségű térképek kezelésének megkönnyítése érdekében bővült a térkép kezelő dialógus. Az új térkép kezelőben lehetőség van a települések régió (ország és megye) szerinti szűrésére, valamint a település kezdőbetűinek beírása után a név szerinti szűkítésre. Az automatikus térkép betöltés használatával a térkép kezelőre ideális esetben nincs szükség.

Keresési szövegek megőrzése

A kereső képernyő (fájl -> keresés) fő beviteli mezőjét emlékezőtehetséggel ruháztuk fel. A felső sorba beírt szövegeket vagy szövegrészeket az AeroMap megjegyzi abban az esetben, ha a keresés elvégzése után az adott szó legalább egy találatot eredményezett. A szövegrészek megjegyzése akkor jelent segítséget, ha a keresést egy másik alkalommal meg szeretnénk ismételni. Ekkor nem kell ismét beírni a keresett hely nevét, elegendő azt a legördülő listából kiválasztani.

Éjjeli képernyő

Az éjszakai üzemmód elsősorban autós navigáció közben alkalmazkodik az autó sötét belső teréhez és megkísérli enyhíteni a kézi számítógép képernyőjének zavaró fényét. Éjjeli módban a térkép inverz sötét színűre változik, úgy, hogy a térkép és elsősorban a teljesítendő útvonal továbbra is látható maradjon. A éjjeli képernyő színét a fájl -> beállítások menüben lehet megváltoztatni, magát az éjjeli módot pedig a nézet -> éjjeli képernyő menüben lehet be- illetve kikapcsolni.

Több-nyelv támogatás

Az AeroMap képes a felhasználói felület nyelvének futás közbeni megváltoztatására, illetve lényegében tetszőleges nyelv befogadására és megjelenítésére. A több nyelv támogatás segítségével a szoftver telepítése során nem kell eldönteni, hogy milyen nyelvet szeretnénk használni, azt menet közben bármikor megváltoztathatjuk. Az aktuális nyelv kiválasztása a fájl -> beállítások menüpontban történik. 

Célravezető képernyő

Az "iránytű" vagy más néven a "célravezető műszer" a klasszikus útvonalpont alapú navigációt használóknak nyújt komoly segítséget. A célravezető képernyőt a nézet -> iránytű menüben kapcsolhatjuk be. A célműszer úgy működik, hogy mindig a kiválasztott útvonalpont hozzánk viszonyított irányát és távolságát mutatja. Az útvonalpontok között a képernyő alsó részén található bal és jobb nyilakkal válthatunk. A képernyő felső sorában megtalálható az aktuális sebességünk, magasságunk, haladási irányunk (amely az iránytűről vizuálisan is leolvasható), a következő útvonalpont irányszöge, annak távolsága és az útvonalpontra számított várható érkezési idő. A célravezető képernyő elsősorban repüléshez és hajózáshoz használható, de túrázás közben is hasznos lehet. Nagyon fontos, hogy az iránytű akkor használható megfelelően ha előtte létrehozunk egy útvonalpont sorozatot.

Perspektív (3D) képernyő

A térképi megjelenítés egy újabb ékköve a nézet -> perspektív menüben bekapcsolható 3D vagy helyesebben: perspektív nézet. Ebben a megjelenítési üzemmódban a hagyományos felülnézetből látott térkép nagyjából 30 fokkal megdől, így ugyanazon nagyítási szinten "messzebbre" látunk. Bár a perspektív megjelenítés jelen formája nem nyújt kifejezett 3D élményt, mégis lehetővé teszi, hogy a térkép részletességének megőrzése mellett háromszor több vizuális információhoz jussunk. A perspektív mód tetszőleges helyzetben és nagyítási szinten használható, leginkább mégis navigáció közben, térkép forgatással együtt javasoljuk a használatát.

Kényelmes navigációs szolgáltatások

Az automatikus útvonaltervezéssel együtt egy nagycsomó egyéb kényelmi szolgáltatás szükségessége is felmerül. Ilyen például a folyamatos navigáció az útvonalterv alapján. Navigáció közben folyamatosan követhetjük, hogy milyen messze vagyunk még célunktól vagy, hogy várhatóan mennyi idő múlva fogunk megérkezni. Hasonlóan, a szoftver azt is jelzi amikor egy fordulóhoz értünk.

 

Részletesebb információ: a gyártó honlapján.